Rossz kezdés, annál jobb vég
Niallel az este hazafele mentünk. Útközbe a gondolataim megtudták volna ölni egymást. Az eszem azt hallatta velem hogy maradjak itt ebben a városban ahol nincsen semmi gondom, ahol senki nem ismeri a múltam ami miatt lenéznének az itt lévő szeretteim, köztük Niall is akinek személyében egy csodás barátra találtam és nem akarom elveszíteni. A szívem viszont haza húz annak ellenére hogy akkoriban oly gyáván elmenekültem a beteges szenvedélyem elől és bár mindig azt meséltem be magamnak hogy ez nem gyávaság mert muszáj volt ezt tennem, de ez csak egy illúzió amitől jobban éreztem magam. Az igazság sajnálatos módon viszont az hogy ahelyett hogy szembe néztem volna a saját magam elkezdett szenvedélyemmel, a könnyebb utat választottam.
-Érted? És tényleg megtette!-nevetett halkan a barátom. Én válaszul viszonylag egy értetlen arcot vethettem magam elé, mert az ír fiú következő kérdése felém ez volt:
-Nem is figyeltél rám igaz?-sóhajtott lemondóan.
-Sajnálom csak...csak annyi minden dolgom..illetve megoldandó dolgom vagyis néhány megoldott és néhány megoldatlan. Mint...mint a matekba.Tudod aránylik.50-50%-próbáltam megkeresni a megfelelő szavakat és improvizálni de úgy vélem sikertelen volt. És a legszomorúbb benne hogy egyáltalán nem aránylik. Semmi sincs megoldva.
-Tehát nem figyeltél.-mosolygott keserűen.
-Mint a parkban sem.-emlékezett vissza-Stella mi a baj? Mostanában olyan...olyan szétszórt vagy. Ami nem is baj, csak te nem ilyen vagy.-fürkészte az arcomat. Úgy vélem próbált valamit felfedezni. Keresett valamit amiből rájöhetne hogy miért is "változtam meg".
-Mindenki változik nem?-mosolyogtam óvatosan.
-Stella! Ez nem olyan. Most nem.-szidott le. Rossz volt látni hogy a barátom most miattam haragos, de megérthetne egy kicsit.
-Hanem milyen Niall? Hmm? Hallgatlak. Az emberek változnak, a dolgok változnak, az érzések változnak. Egyszer minden megváltozik akár a jó, akár a rossz irányba de ezt el kell fogadnunk. Nekem nem lehetnek prolblémáim? Egy 17 évesnek nem lehet semmi baja, bánata, múltja ami kísérti? És ezekkel nem magamra gondolok.-védtem magamat ki az utolsó meggondolatlan szavak elől amiket elhagyott a szám. Lehet hogy kemény voltam, de az élet is az. Ebben a városban itt csak az lehet boldog aki erős vagy csak annak mutatja magát.
-Jó éjszakát Stella!-bólintott majd sarkon fordult. "Ez a nap már csak egyre jobb"
*Reggel
Az ébresztő órám hangos kattogására keltem, de azzal a lendülettel le is ütöttem az éjjeli szekrényemről és aludtam tovább.
-Lányom! Elfogsz késni az iskolából!-kiabált anya idegesen az ajtón dörömbölve, amin nem juthatott be ugyanis zárva volt. De ő tovább dörömbölt. Feladtam a próbálkozást hogy valaha is vissza tudjak aludni. Nagy lendülettel felálltam és az irányomat a zárt ajtóhoz vettem. Kizártam, majd anyám elé álltam dühösen. Mindketten mérgesek és idegesek voltunk és ez csak tovább fokozta a szikrázó feszültséget közöttünk.
-Na végre hogy felkeltél. Siess, mert elfogsz késni!-parancsolt.
-Semmi jogod nincs hozzá hogy megmondd mit csináljak.-próbáltam higgadt maradni ebben a feszült pillanatban.
-De igen is van! Hogy képzeled hogy nem fogadsz szót nekem? Az anyád vagyok! Azt csinálod amit mondok!-emelte fel a hangját és lassan mondta ki a szavakat, mint amikor egy szellemileg sérültnek próbálnak valamit elmagyarázni. Itt elszállt a nyugodtságom, még közelebb léptem hozzá és egyenesen a szemébe néztem.
-Szabad akaratom van! Nehogy már te mondd meg nekem mit csináljak és mit nem! Gyakorlatilag fél életemet egyedül kellett élnem! Nélküled!-akadtam ki és akkor döbbentem rá hogy mit keres itt egyáltalán?
-És mi a francért kellett most is ide jönnöd? Ha apa is itt van akkor meg csak gratulálni tudok! Szólni nem kéne? Csak egy telefon hívás lett volna!-fejeztem be mondandómat, de a dühöm nem csillapodott. Anya csak nézett rám fátyolos tekintettel.
-Sajnálom hogy ezt kell mondanom, de cseppet sem hatnak meg a könnyeid.-mosolyogtam keserűen. Mások azt gondolhatják hogy az anyám és ezért nem kéne így bánnom vele, de minden okom meg van rá. Van az a dal amibe azt mondják: "Ott voltam melletted ha nevettél, ha sírtál" Hát ő ezt magáról nem mondhatja el ha rólam van szó. És ezzel azt hiszem mindent el is mondtam anyámról.
-Rendben. Nos, akkor holnap repülünk vissza-már nem sírt, ebből is látszik hogy annyira nem hatotta meg amit mondtam neki, mint amennyire az imént mutatta. Ő engem nem ismer, de ez fordítva nem igaz. Én ismerem őt nagyon is.
-Oké.Gondolom vársz tőlem egy bocsánat kérést. Én helyette viszont ezt tudom csak mondani: Örülök hogy már holnap mentek! Ja, és kifele a szobámból!-a szemébe vágtam a szavakat. Ő csak megfordult és kiment. Felhúztam a ruhám, kifésültem a hajam és kész is voltam. Nem vagyok az a smink párty, hajgöndörítésre vagy vasalásra semmi szükségem, a hajam alapból göndör és én így imádom. Jobb napokon szoktam feltenni egy kis szempillaspirált, de nem annyit hogy 10cm-es legyen a szempillám mint egy cicababának. A veszekedés miatt elfelejtettem a fogmosást, így gyors vissza mentem a szobámba, ugyanis már táskával a hátamon szándékoztam kilépni az utcára hogy indulhassak az iskolába, ami nekem 15perces sétára van. Ilyenkor mondanám azt a bizonyos feliratot a blúzomon:FUCK YEAH! De mivel nem vagyok elmebajos hogy magamba beszéljek, ezért ezt elhalasztottam. Amikor végeztem, hatalmas mosollyal az arcomon léptem ki a napsütötte utcára. A vita ellenére jó kedvem van. Ez lehet furának tűnik, de nem szoktam sokat rágódni a vitáimon. Megtörténtek,elmúltak, az élet megy tovább.
-És megjött a legdögösebb csaj a földön!-köszöntött Beau és átölelte a vállam. Egyszer szerelmet vallott.Részegen. Azóta bizonyítani próbálja hogy nem volt részeg, igazat mondott. A büszkesége.
-Ne nyomulj Beau.-forgattam a szemeimet majd kezét lelöktem a vállamról egy kézmozdulattal. És most jön az amit minden reggel elmond.
-De szeretlek!-nézett rám smaragd zöld szemeivel. Tény és való hogy nagyon helyes, de nem érzek iránta szerelmet, ahogy ő sem írántam. De soha nem fogja abba és hagyni és már eléggé unom.
-Én is szeretlek te idióta.-próbáltam hitelesen.-
-Mi?-képedt el teljesen.
-Én is szeretlek.-öleltem meg.
-De nem járunk.-súgtam vigyorogva a fülébe.
-Miért nem?
-Mert nem.-mosolyogtam. Elengedtük egymást. Mindenki kiabált hogy:CSÓKOT! De ezt is csak azután miután a zöld szemű kikiabálta: És igeen! Azt mondta szereet! Wúhúú! 1000 wattos mosollyal vigyorgott rám, reménykedve a csókba. Én vissza vigyorogtam, és elindultam felé. A cselekedetem láttán ő csücsörített és lehunyta a szemét. Remélem ezt ő sem gondolta komolyan. Az arcára adtam egy puszit, majd amikor mérgesen kinyitotta a szemét, az én önelégült, vigyorgós arcommal találkozott. Beszaladtam a suli épületébe. Hallottam lépteit utánam, de ezek később meg is szűntek ugyanis bebújtam a szertárba. Kifújtam a levegőt és a falnak támaszkodtam, amikor hirtelen kivágódott az ajtó és Beau lépett be rajta. Közelített felém, de én csak hátráltam.
-Micsoda meglepetés.-mosolyogtam. Ő egy hirtelen mozdulattal felnyomta a csuklóm a falra a fejem fölé. Tudtam hogy csak játszik. Szeme elidőzött a számon, majd megnyalta sajátját.
-Ne reménykedj.-nevettem.
-Hát...az udvaron nem kaptam meg.-mosolygott pimaszul.
Ha harc, hát legyen harc! A falhoz simítottam a testem mivel gondoltam hogy akkor közelebb jön. És bingó! Összelapította testemet a sajátja és a hideg fal közé. Elengedte kezem, és a fenekemhez vándoroltak az övéi. Egy pillanattal később a lábam már a dereka közé volt kulcsolva, hátam a hideg falhoz lapítva, Beau pedig a lábam között állt és két kezével tartott. Néztünk egymás szemébe és én kezdeményeztem egy szájra puszival de ő többet akart látszólag. Beau már vagy 100x feküdt le lányokkal sőt volt hogy érzelem nélkül. Nekem csak ruhán keresztül való kalandjaim voltak. Benyúlt a pólóm alá egyik kezével, míg másikkal tartott. Én visszatettem a kezét lassú mozdulatokkal, majd letett így lábam végre érte a talajt. Hajamba nyúlt hosszú ujjaival, majd én kezem közé fogtam arcát és megszakítottam a csókunkat amit legalább fél perce kezdtünk el.
-Barátság.-mondtam komolyan, fenyegetően.
-Extrákkal.-imádjuk azt a filmet és most a bűnébe estünk.
Amikor sexyn rám mosolygott, tudtam hogy hogy a mosolya mögött több rejtőzik, tetszett neki. Azonban legbelül ő is tudja, hogy nekem ő csak egy barát. Egy nagyon jó barát.
