4.fejezet

Csak egy "átlagos" sulis nap

Amikor kimentünk a szertárból a folyosó kihalt volt kivéve hogy egy víziló várt minket az ajtó előtt.
-Maguk ketten mit csináltak ott bent? A takarítónő panaszkodott hogy nem fér hozzá a takarító eszközeihez.-nézett ránk szúrós szemekkel az igazgatónő.
-Csak segíteni szerettünk volna pakolni a takarítónőnek.-a legbénább hazudásom.
-Ez hihető.-lepődött meg az igazgatónő, s vele együtt én is.
-Na nem mondja.-válaszoltam majd sietősen elindultunk. Volna ha nem állít meg újra.
-Álljanak csak meg! Magánka kisasszony miért nyálas a nyaka?
-Öhmm.Igen Beau. Miért is?-jutott hirtelen eszembe a bűn társam és mosolyogva felé fordultam.
-Áhh igazgatőnó tessék megnyugodni. Csak megcsípte a nyakát egy méh és kiszívtam neki a fullánkot-mosolygott a "riporterünkre". Nah és megvan a legbénább hazudásért járó díj tulajdonosa.
-Nagyon rosszul hazudsz fiam.-csóválta a fejét.
-Komolyan?Méh?-néztem lesajnálóan Beaura.
-Mé most nem jó?
-Amint látod nem!
-Nem ln választottam a szertárat!-vágott vissza.
-Honnan tudhattam volna mit akarsz csinálni?-nevettem gúnyosan.
-Mondjuk onnan hogy ismersz?-akadt ki.
-Tudod mit? Hagyjuk. Igazgatónő ön is nagyon jól tudja mi történt odabent úgyhogy kérem szépen ne legyen olyan mint egy idegesítő riporter. És ha lehetne mondja gyorsan a büntetésünket hagy távozzunk.-mondtam el neki az igazat, hisz már így is menthetetlenek voltunk.
-A stílusa miatt mindketten az egyik színdarab után fognak takarítani.-fenyegetőzött.
-Nagyon köszönjük!Mehetünk?-sürgettem.
-Várjon!Melyik színdarabról van szó?-ijedt meg Beau.
Az igazgatónő csak vigyorogva, összekulcsolt kézzel állt ellőttünk.
-Na nee! Ugye nem? Nem lehet ennyire kegyetlen!
-Miért mi van?-kérdeztem a fejemet az igazgatónő és Beau között forgatva akik farkas szemet néztek egymással.
-Beau!-rángattam a pulcsija ujját.
-He?Ja mondjad.-nézett rám.
-Milyen színdarab?-kérdeztem kiabálva.
-Kajacsata a vége.-nézett mérgesen az ig.nőre. Kész. Én megsemmisültem. Elrohantam otthagyva mindkettőjüket. A zöld szemű utánam jött és megállított.
-Jössz velem? Semmi kedvem a sulihoz. Elmegyek a bokszterembe meglátogatom Steve-t.-mondtam unottan.
-Steve? Persze hogy megyek.-csillant fel a szeme.
Steve-ről annyit kell tudni hogy ő csinálta az első tetoválásomat és a közeli bokszterem az övé. Mikor már úton voltunk megcsörrent Beau telefonja. Amikor letette rögtön beszélni kezdett.
-Mennem kell. Bocsi. Jössz? A nagyim kórházba van és be kell mennem.-közölte a tényt.
-Persze.
*a kórházban*
Menj be nyugodtan én kint maradok.-mosolyogtam. Sétálgattam a folyosókon amikor láttam egy fiatal srácot akinek mindene be volt gipszelve, kivéve az arca, de be volt kötve s lélegeztetőgépre volt kapcsolva. Bementem megnézni a korlapját: Súlyos autóbaleset, hozzá tartozókat nem találtak. Szegény de rossz lehet egyedül lenni mindennap. Már ha azóta felébredt egyáltalán. Hirtelen fellélegzett és köhögni kezdett. Megijedtem így nem mentem oda hozzá hanem kiabáltam az orvosoknak.
-Mi történt? Kisasszony nem lehet itt!-jött be sietősen az orvos.
-Örüljön hogy szóltam és csináljon már valamit!-üvöltöztem.
-Menjen ki! Csak zavarja a beteget!
Kimentem és elmentem a kórházi büfébe venni valamit szegénynek. Ha az orvoson múlna, hagyná éhezni. A döntésem egy egyszerű szendvicsre esett és egy szénsavmentes vízre. Kettesével vettem felfelé a lépcsőfokokat. Mire odaértem a doki nem volt bent de a srác magánál volt. Leültem mellé és a kórházi asztalra letettem a vásárolt ételt és italt.
-Szia! Stella vagyok.-kezdtem barátságosan.
-Hogy hívnak?-próbáltam hátha tud beszélni de csak nyögdécselte hogy:
-El.
-Tessék?
-El.-ennyit értettem mindvégig.
-El akarsz menni?-esett le.-Nem lehet, de megértelek. Ajj. Hogy bírnál beszélni?-gondolkoztam.
-Már megint itt van? Hagyja békén a betegeket!-zavart ki az orvos. Már megint.
-Jól van nem kell lökdösni. Ne érjen hozzám! Majd vissza jövök.-szóltam be az idegen srácnak.
-Mit csináltál?-kérdezett Beau aki már kint várt.
-Felfedezésre indultam.-nevettem.
-Figyelj az a szitu hogy mindennap be kell jönnöm.-húzta a száját.
-Szuper!-örvendeztem.
-Mi?
-Semmi-semmi.-titokzatoskodtam. De jó! Mindennap találkozhatok vele, és úgy lesz időm kigondolni hogy hogy tudna másokkal kommunikálni plusz hogy közbe a dokit is tudom idegesíteni. Beau nem kísért haza, mert dolga volt, így egyedül sétáltam haza.
-Stella!-szólt valaki. Hátra fordultam és kellemes meglepetés fogadott, amikor megláttam Niall bátyját.
-Szia Greg!-mosolyogtam majd megöleltem.
-Térjünk a tárgyra! Nem láttad Niall-t?-lihegett. Gyanítom futott.
-Ohh. Tegnap este óta nem.-elszomorodtam amikor a tegnap esti vitánkra gondoltam.
-Oké, köszi. Azért szólj ha megtudsz róla valamit.-elakart szaladni de vissza rántottam.
-Baj van?-kérdeztem zavarodottan.
-2napja nem láttam, de ezek szerint tegnap este még semmi baja nem volt. De tényleg megyek, szia.
-Biztos előkerül.-dobtam felé egy bátorító mosolyt és már el is ment. Nem veszem félvállról de felnőtt és már csinált ilyet. Biztos Louival van, mint szokott. Mire haza értem, a ház üres volt. Ez azt jelenti hogy anyáék elmentek. Szerencsére. Már amikor beléptem a lakásba gyanítottam hogy unatkozni fogok. Félóra után meguntam a semmit tevést így felhívtam Beaut.
-Szia, mondd.-szólt a telefonomból az ismerőshang.
-Nincs kedved átjönni?
-Bocsi de nem tudok. Dolgom van. Emlékszel?
-Igen de miféle dolgod?-kérdeztem gyanakvóan.
-Az legyen az én kis titkom.-hallottam a hangján hogy mosolyog.
-Amikor utoljára ezt mondtad nekem elég mocskos kis titkod volt amiből végül én mentettelek meg ugyanis az a csaj kis híján feljelentett.
-Nyugi ez most teljesen legális.-nevetett.
-Ahh jól van. Akkor szia.-sóhajtottam és már az ujjam a telefonom gombján volt hogy kinyomjam a beszélgetést.
-Várj! Tudod van az a srác.
-Igeeeen?-kérdeztem rosszat sejtve.
-Megadjam a számát?
-Nem fogom felhívni.-mondtam totál komolyan.
-Miért nem? Teljesen oda van érted. Te is tudod.
-Tudom de attól még nem fogom felhívni.
-Pedig megmenthetnéd a szerelmi életét.-incselkedett.
-Azt a kurva Beau! Úristen ezt te sem gondoltad komolyan ugye?-röhögve hátra feküdtem az ágyon.
-Kitudja.-röhögött.
-Menj a francba.
-Jó éjt mézeskalács.-köszönt el halál komolyan.
-Tudod mit? Már meg se kérdezem mit jelentsen ez. Letettük és csak mosolyogva néztem a plafont azon gondolkozva hogy most ez mi is volt? Végül megráztam a fejem fejem, felálltam, el mentem zuhanyozni ami hihetetlenül jól esett majd bedőltem az ágyba szó szerint és elaludtam.