4.fejezet

Csak egy "átlagos" sulis nap

Amikor kimentünk a szertárból a folyosó kihalt volt kivéve hogy egy víziló várt minket az ajtó előtt.
-Maguk ketten mit csináltak ott bent? A takarítónő panaszkodott hogy nem fér hozzá a takarító eszközeihez.-nézett ránk szúrós szemekkel az igazgatónő.
-Csak segíteni szerettünk volna pakolni a takarítónőnek.-a legbénább hazudásom.
-Ez hihető.-lepődött meg az igazgatónő, s vele együtt én is.
-Na nem mondja.-válaszoltam majd sietősen elindultunk. Volna ha nem állít meg újra.
-Álljanak csak meg! Magánka kisasszony miért nyálas a nyaka?
-Öhmm.Igen Beau. Miért is?-jutott hirtelen eszembe a bűn társam és mosolyogva felé fordultam.
-Áhh igazgatőnó tessék megnyugodni. Csak megcsípte a nyakát egy méh és kiszívtam neki a fullánkot-mosolygott a "riporterünkre". Nah és megvan a legbénább hazudásért járó díj tulajdonosa.
-Nagyon rosszul hazudsz fiam.-csóválta a fejét.
-Komolyan?Méh?-néztem lesajnálóan Beaura.
-Mé most nem jó?
-Amint látod nem!
-Nem ln választottam a szertárat!-vágott vissza.
-Honnan tudhattam volna mit akarsz csinálni?-nevettem gúnyosan.
-Mondjuk onnan hogy ismersz?-akadt ki.
-Tudod mit? Hagyjuk. Igazgatónő ön is nagyon jól tudja mi történt odabent úgyhogy kérem szépen ne legyen olyan mint egy idegesítő riporter. És ha lehetne mondja gyorsan a büntetésünket hagy távozzunk.-mondtam el neki az igazat, hisz már így is menthetetlenek voltunk.
-A stílusa miatt mindketten az egyik színdarab után fognak takarítani.-fenyegetőzött.
-Nagyon köszönjük!Mehetünk?-sürgettem.
-Várjon!Melyik színdarabról van szó?-ijedt meg Beau.
Az igazgatónő csak vigyorogva, összekulcsolt kézzel állt ellőttünk.
-Na nee! Ugye nem? Nem lehet ennyire kegyetlen!
-Miért mi van?-kérdeztem a fejemet az igazgatónő és Beau között forgatva akik farkas szemet néztek egymással.
-Beau!-rángattam a pulcsija ujját.
-He?Ja mondjad.-nézett rám.
-Milyen színdarab?-kérdeztem kiabálva.
-Kajacsata a vége.-nézett mérgesen az ig.nőre. Kész. Én megsemmisültem. Elrohantam otthagyva mindkettőjüket. A zöld szemű utánam jött és megállított.
-Jössz velem? Semmi kedvem a sulihoz. Elmegyek a bokszterembe meglátogatom Steve-t.-mondtam unottan.
-Steve? Persze hogy megyek.-csillant fel a szeme.
Steve-ről annyit kell tudni hogy ő csinálta az első tetoválásomat és a közeli bokszterem az övé. Mikor már úton voltunk megcsörrent Beau telefonja. Amikor letette rögtön beszélni kezdett.
-Mennem kell. Bocsi. Jössz? A nagyim kórházba van és be kell mennem.-közölte a tényt.
-Persze.
*a kórházban*
Menj be nyugodtan én kint maradok.-mosolyogtam. Sétálgattam a folyosókon amikor láttam egy fiatal srácot akinek mindene be volt gipszelve, kivéve az arca, de be volt kötve s lélegeztetőgépre volt kapcsolva. Bementem megnézni a korlapját: Súlyos autóbaleset, hozzá tartozókat nem találtak. Szegény de rossz lehet egyedül lenni mindennap. Már ha azóta felébredt egyáltalán. Hirtelen fellélegzett és köhögni kezdett. Megijedtem így nem mentem oda hozzá hanem kiabáltam az orvosoknak.
-Mi történt? Kisasszony nem lehet itt!-jött be sietősen az orvos.
-Örüljön hogy szóltam és csináljon már valamit!-üvöltöztem.
-Menjen ki! Csak zavarja a beteget!
Kimentem és elmentem a kórházi büfébe venni valamit szegénynek. Ha az orvoson múlna, hagyná éhezni. A döntésem egy egyszerű szendvicsre esett és egy szénsavmentes vízre. Kettesével vettem felfelé a lépcsőfokokat. Mire odaértem a doki nem volt bent de a srác magánál volt. Leültem mellé és a kórházi asztalra letettem a vásárolt ételt és italt.
-Szia! Stella vagyok.-kezdtem barátságosan.
-Hogy hívnak?-próbáltam hátha tud beszélni de csak nyögdécselte hogy:
-El.
-Tessék?
-El.-ennyit értettem mindvégig.
-El akarsz menni?-esett le.-Nem lehet, de megértelek. Ajj. Hogy bírnál beszélni?-gondolkoztam.
-Már megint itt van? Hagyja békén a betegeket!-zavart ki az orvos. Már megint.
-Jól van nem kell lökdösni. Ne érjen hozzám! Majd vissza jövök.-szóltam be az idegen srácnak.
-Mit csináltál?-kérdezett Beau aki már kint várt.
-Felfedezésre indultam.-nevettem.
-Figyelj az a szitu hogy mindennap be kell jönnöm.-húzta a száját.
-Szuper!-örvendeztem.
-Mi?
-Semmi-semmi.-titokzatoskodtam. De jó! Mindennap találkozhatok vele, és úgy lesz időm kigondolni hogy hogy tudna másokkal kommunikálni plusz hogy közbe a dokit is tudom idegesíteni. Beau nem kísért haza, mert dolga volt, így egyedül sétáltam haza.
-Stella!-szólt valaki. Hátra fordultam és kellemes meglepetés fogadott, amikor megláttam Niall bátyját.
-Szia Greg!-mosolyogtam majd megöleltem.
-Térjünk a tárgyra! Nem láttad Niall-t?-lihegett. Gyanítom futott.
-Ohh. Tegnap este óta nem.-elszomorodtam amikor a tegnap esti vitánkra gondoltam.
-Oké, köszi. Azért szólj ha megtudsz róla valamit.-elakart szaladni de vissza rántottam.
-Baj van?-kérdeztem zavarodottan.
-2napja nem láttam, de ezek szerint tegnap este még semmi baja nem volt. De tényleg megyek, szia.
-Biztos előkerül.-dobtam felé egy bátorító mosolyt és már el is ment. Nem veszem félvállról de felnőtt és már csinált ilyet. Biztos Louival van, mint szokott. Mire haza értem, a ház üres volt. Ez azt jelenti hogy anyáék elmentek. Szerencsére. Már amikor beléptem a lakásba gyanítottam hogy unatkozni fogok. Félóra után meguntam a semmit tevést így felhívtam Beaut.
-Szia, mondd.-szólt a telefonomból az ismerőshang.
-Nincs kedved átjönni?
-Bocsi de nem tudok. Dolgom van. Emlékszel?
-Igen de miféle dolgod?-kérdeztem gyanakvóan.
-Az legyen az én kis titkom.-hallottam a hangján hogy mosolyog.
-Amikor utoljára ezt mondtad nekem elég mocskos kis titkod volt amiből végül én mentettelek meg ugyanis az a csaj kis híján feljelentett.
-Nyugi ez most teljesen legális.-nevetett.
-Ahh jól van. Akkor szia.-sóhajtottam és már az ujjam a telefonom gombján volt hogy kinyomjam a beszélgetést.
-Várj! Tudod van az a srác.
-Igeeeen?-kérdeztem rosszat sejtve.
-Megadjam a számát?
-Nem fogom felhívni.-mondtam totál komolyan.
-Miért nem? Teljesen oda van érted. Te is tudod.
-Tudom de attól még nem fogom felhívni.
-Pedig megmenthetnéd a szerelmi életét.-incselkedett.
-Azt a kurva Beau! Úristen ezt te sem gondoltad komolyan ugye?-röhögve hátra feküdtem az ágyon.
-Kitudja.-röhögött.
-Menj a francba.
-Jó éjt mézeskalács.-köszönt el halál komolyan.
-Tudod mit? Már meg se kérdezem mit jelentsen ez. Letettük és csak mosolyogva néztem a plafont azon gondolkozva hogy most ez mi is volt? Végül megráztam a fejem fejem, felálltam, el mentem zuhanyozni ami hihetetlenül jól esett majd bedőltem az ágyba szó szerint és elaludtam.

3.fejezet

Rossz kezdés, annál jobb vég

Niallel az este hazafele mentünk. Útközbe a gondolataim megtudták volna ölni egymást. Az eszem azt hallatta velem hogy maradjak itt ebben a városban ahol nincsen semmi gondom, ahol senki nem ismeri a múltam ami miatt lenéznének az itt lévő szeretteim, köztük Niall is akinek személyében egy csodás barátra találtam és nem akarom elveszíteni. A szívem viszont haza húz annak ellenére hogy akkoriban oly gyáván elmenekültem a beteges szenvedélyem elől és bár mindig azt meséltem be magamnak hogy ez nem gyávaság mert muszáj volt ezt tennem, de ez csak egy illúzió amitől jobban éreztem magam. Az igazság sajnálatos módon viszont az hogy ahelyett hogy szembe néztem volna a saját magam elkezdett szenvedélyemmel, a könnyebb utat választottam.
-Érted? És tényleg megtette!-nevetett halkan a barátom. Én válaszul viszonylag egy értetlen arcot vethettem magam elé, mert az ír fiú következő kérdése felém ez volt:
-Nem is figyeltél rám igaz?-sóhajtott lemondóan.
-Sajnálom csak...csak annyi minden dolgom..illetve megoldandó dolgom vagyis néhány megoldott és néhány megoldatlan. Mint...mint a matekba.Tudod aránylik.50-50%-próbáltam megkeresni a megfelelő szavakat és improvizálni de úgy vélem sikertelen volt. És a legszomorúbb benne hogy egyáltalán nem aránylik. Semmi sincs megoldva.
-Tehát nem figyeltél.-mosolygott keserűen.
-Mint a parkban sem.-emlékezett vissza-Stella mi a baj? Mostanában olyan...olyan szétszórt vagy. Ami nem is baj, csak te nem ilyen vagy.-fürkészte az arcomat. Úgy vélem próbált valamit felfedezni. Keresett valamit amiből rájöhetne hogy miért is "változtam meg".
-Mindenki változik nem?-mosolyogtam óvatosan.
-Stella! Ez nem olyan. Most nem.-szidott le. Rossz volt látni hogy a barátom most miattam haragos, de megérthetne egy kicsit.
-Hanem milyen Niall? Hmm? Hallgatlak. Az emberek változnak, a dolgok változnak, az érzések változnak. Egyszer minden megváltozik akár a jó, akár a rossz irányba de ezt el kell fogadnunk. Nekem nem lehetnek prolblémáim? Egy 17 évesnek nem lehet semmi baja, bánata, múltja ami kísérti? És ezekkel nem magamra gondolok.-védtem magamat ki az utolsó meggondolatlan szavak elől amiket elhagyott a szám. Lehet hogy kemény voltam, de az élet is az. Ebben a városban itt csak az lehet boldog aki erős vagy csak annak mutatja magát.
-Jó éjszakát Stella!-bólintott majd sarkon fordult. "Ez a nap már csak egyre jobb"
*Reggel
Az ébresztő órám hangos kattogására keltem, de azzal a lendülettel le is ütöttem az éjjeli szekrényemről és aludtam tovább.
-Lányom! Elfogsz késni az iskolából!-kiabált anya idegesen az ajtón dörömbölve, amin nem juthatott be ugyanis zárva volt. De ő tovább dörömbölt. Feladtam a próbálkozást hogy valaha is vissza tudjak aludni. Nagy lendülettel felálltam és az irányomat a zárt ajtóhoz vettem. Kizártam, majd anyám elé álltam dühösen. Mindketten mérgesek és idegesek voltunk és ez csak tovább fokozta a szikrázó feszültséget közöttünk.
-Na végre hogy felkeltél. Siess, mert elfogsz késni!-parancsolt.
-Semmi jogod nincs hozzá hogy megmondd mit csináljak.-próbáltam higgadt maradni ebben a feszült pillanatban.
-De igen is van! Hogy képzeled hogy nem fogadsz szót nekem? Az anyád vagyok! Azt csinálod amit mondok!-emelte fel a hangját és lassan mondta ki a szavakat, mint amikor egy szellemileg sérültnek próbálnak valamit elmagyarázni. Itt elszállt a nyugodtságom, még közelebb léptem hozzá és egyenesen a szemébe néztem.
-Szabad akaratom van! Nehogy már te mondd meg nekem mit csináljak és mit nem! Gyakorlatilag fél életemet egyedül kellett élnem! Nélküled!-akadtam ki és akkor döbbentem rá hogy mit keres itt egyáltalán?
-És mi a francért kellett most is ide jönnöd? Ha apa is itt van akkor meg csak gratulálni tudok! Szólni nem kéne? Csak egy telefon hívás lett volna!-fejeztem be mondandómat, de a dühöm nem csillapodott. Anya csak nézett rám fátyolos tekintettel.
-Sajnálom hogy ezt kell mondanom, de cseppet sem hatnak meg a könnyeid.-mosolyogtam keserűen. Mások azt gondolhatják hogy az anyám és ezért nem kéne így bánnom vele, de minden okom meg van rá. Van az a dal amibe azt mondják: "Ott voltam melletted ha nevettél, ha sírtál" Hát ő ezt magáról nem mondhatja el ha rólam van szó. És ezzel azt hiszem mindent el is mondtam anyámról.
-Rendben. Nos, akkor holnap repülünk vissza-már nem sírt, ebből is látszik hogy annyira nem hatotta meg amit mondtam neki, mint amennyire az imént mutatta. Ő engem nem ismer, de ez fordítva nem igaz. Én ismerem őt nagyon is.
-Oké.Gondolom vársz tőlem egy bocsánat kérést. Én helyette viszont ezt tudom csak mondani: Örülök hogy már holnap mentek! Ja, és kifele a szobámból!-a szemébe vágtam a szavakat. Ő csak megfordult és kiment. Felhúztam a ruhám, kifésültem a hajam és kész is voltam. Nem vagyok az a smink párty, hajgöndörítésre vagy vasalásra semmi szükségem, a hajam alapból göndör és én így imádom. Jobb napokon szoktam feltenni egy kis szempillaspirált, de nem annyit hogy 10cm-es legyen a szempillám mint egy cicababának. A veszekedés miatt elfelejtettem a fogmosást, így gyors vissza mentem a szobámba, ugyanis már táskával a hátamon szándékoztam kilépni az utcára hogy indulhassak az iskolába, ami nekem 15perces sétára van. Ilyenkor mondanám azt a bizonyos feliratot a blúzomon:FUCK YEAH! De mivel nem vagyok elmebajos hogy magamba beszéljek, ezért ezt elhalasztottam. Amikor végeztem, hatalmas mosollyal az arcomon léptem ki a napsütötte utcára. A vita ellenére jó kedvem van. Ez lehet furának tűnik, de nem szoktam sokat rágódni a vitáimon. Megtörténtek,elmúltak, az élet megy tovább.
-És megjött a legdögösebb csaj a földön!-köszöntött Beau és átölelte a vállam. Egyszer szerelmet vallott.Részegen. Azóta bizonyítani próbálja hogy nem volt részeg, igazat mondott. A büszkesége.
-Ne nyomulj Beau.-forgattam a szemeimet majd kezét lelöktem a vállamról egy kézmozdulattal. És most jön az amit minden reggel elmond.
-De szeretlek!-nézett rám smaragd zöld szemeivel. Tény és való hogy nagyon helyes, de nem érzek iránta szerelmet, ahogy ő sem írántam. De soha nem fogja abba és hagyni és már eléggé unom.
-Én is szeretlek te idióta.-próbáltam hitelesen.-
-Mi?-képedt el teljesen.
-Én is szeretlek.-öleltem meg.
-De nem járunk.-súgtam vigyorogva a fülébe.
-Miért nem?
-Mert nem.-mosolyogtam. Elengedtük egymást. Mindenki kiabált hogy:CSÓKOT! De ezt is csak azután miután a zöld szemű kikiabálta: És igeen! Azt mondta szereet! Wúhúú! 1000 wattos mosollyal vigyorgott rám, reménykedve a csókba. Én vissza vigyorogtam, és elindultam felé. A cselekedetem láttán ő csücsörített és lehunyta a szemét. Remélem ezt ő sem gondolta komolyan. Az arcára adtam egy puszit, majd amikor mérgesen kinyitotta a szemét, az én önelégült, vigyorgós arcommal találkozott. Beszaladtam a suli épületébe. Hallottam lépteit utánam, de ezek később meg is szűntek ugyanis bebújtam a szertárba. Kifújtam a levegőt és a falnak támaszkodtam, amikor hirtelen kivágódott az ajtó és Beau lépett be rajta. Közelített felém, de én csak hátráltam.
-Micsoda meglepetés.-mosolyogtam. Ő egy hirtelen mozdulattal felnyomta a csuklóm a falra a fejem fölé. Tudtam hogy csak játszik. Szeme elidőzött a számon, majd megnyalta sajátját.
-Ne reménykedj.-nevettem.
-Hát...az udvaron nem kaptam meg.-mosolygott pimaszul.
Ha harc, hát legyen harc! A falhoz simítottam a testem mivel gondoltam hogy akkor közelebb jön. És bingó! Összelapította testemet a sajátja és a hideg fal közé. Elengedte kezem, és a fenekemhez vándoroltak az övéi. Egy pillanattal később a lábam már a dereka közé volt kulcsolva, hátam a hideg falhoz lapítva, Beau pedig a lábam között állt és két kezével tartott. Néztünk egymás szemébe és én kezdeményeztem egy szájra puszival de ő többet akart látszólag. Beau már vagy 100x feküdt le lányokkal sőt volt hogy érzelem nélkül. Nekem csak ruhán keresztül való kalandjaim voltak. Benyúlt a pólóm alá egyik kezével, míg másikkal tartott. Én visszatettem a kezét lassú mozdulatokkal, majd letett így lábam végre érte a talajt. Hajamba nyúlt hosszú ujjaival, majd én kezem közé fogtam arcát és megszakítottam a csókunkat amit legalább fél perce kezdtünk el.
-Barátság.-mondtam komolyan, fenyegetően.
-Extrákkal.-imádjuk azt a filmet és most a bűnébe estünk.
Amikor sexyn rám mosolygott, tudtam hogy hogy a mosolya mögött több rejtőzik, tetszett neki. Azonban legbelül ő is tudja, hogy nekem ő csak egy barát. Egy nagyon jó barát.

2.fejezet

Sehol se jó


Niall kezét húzva magam után léptem ki az ajtón. Az eső elállt és az aszfalton hol felszáradt, hol megmaradt a szeles, esős idő nyoma. Az eső miatt az idő lehűlt és friss volt a levegő. Elengedtem Niall kezét és ő egyből zsebre vágta. Elindultam a vizes betonon, ő pedig követett. Amikor mellém ért, lassan sétáltunk tovább, majd Niall szakította meg a csendet.
-Ismersz jó vicceket?-jött a váratlan kérdés.
-Ömm..nem nagyon. De te mondhatsz, tudom hogy tudsz néhányat.-nevettem.
-Rendben.-nevetett Niall is.
-A nagymama felhívja az orvost: -Halló, Doktor Úr? A kisunokám lenyelte a tollamat.
-Erre a doki: -5perc és ott leszek.
-A nagymama válaszol:-És addig mivel írjak?-fejezte be Niall, majd rám nézett a reakciómat várva és belőlem kitört a röhögés. Majd belőle is.
-Jó. Oké. Remélem a viccemen nevetsz.-nevetett enyhébben.
-Azt hitted, mi? Nem, nem azon nevettem. Már megszoktam a hülye vicceidet.-mosolyogtam.
-Hahaha.-vágott furcsa arcot.
-Egy katica repült a fejedre.-röhögtem fel megint.
-És ez ilyen vicces?-vonta fel a szemöldökét Niall, visszatartott nevetéssel.
-Hát...Te nem tudod mire gondoltam közben.-emeltem fel a fejem és csuktam be a szemem. De már csak azt vettem észre, hogy a földön vagyok és fáj a fejem.
-Mi történt?-néztem kábán a szőkére aki csak a hasát fogta miközben feltehetőleg rajtam röhögött.
-Jó pont, mert nem ájultál el.-röhögött.-Neki mentél egy fának, te katica. De őszintén szólva-itt megállt egy pillanatra a beszéddel.- nagyon vicces voltál. Leült a járdára, mert nem bírt állni annyira nevetett.
-Gondolom.-forgattam meg a szemem és durcás fejet vágtam. Ő is hisztis fejet vágva nézett rám, majd 1 perc múlva már fetrengtünk a járda melletti pázsiton, miközben nem bírtuk abbahagyni a hangosan nevetést. Már egymás mellett feküdtünk és az égen néztük a felhőket.
-Ohohóóó.-jutott hirtelen valami Niall eszébe.-Stella mire gondoltál amikor a katica rám repült?-mosolygott.
-Ja, csak elképzeltelek hogy néznél ki most katica jelmezben.-kuncogtam.
-Hogy érted azt, hogy most?-ült fel Niall.
-Hát tudod...Oviba már beöltöztél egyszer katicának.
-Ezt te honnan tudod?
-Ismerem az anyukádat.-mosolyogtam olyan "én nyertem" stílusban.
-Úristen.-dőlt vissza a fűbe, de nevetett.
-Holnap suli.-húztam el a számat.
Jön holnap a kemény iskola. Nincs bolondozás, csak kemény tanulás. Az iskolában nem mutathatod ki a kicsit érzékeny oldalad. Itt erősnek kell mutatnod magad, ha nem akarod hogy a felsőbb évesek meggyalázzanak. Beaunak köszönhetően a beilleszkedé nekem kicsit könnyebben ment. Sok idősebb srácot ismert amikor idejöttünk. Én nem akartam, hogy velem jöjjön, Lehet hogy amit csináltam gyávaságnak tűnik, de ez volt a legjobb megoldás.
-Stella.-szólt Niall mosolyogva engem kizökkentve a gondolkozásomból. De nem baj, nem szabad a múltra gondolnom. Akárhányszor elterelődik a gondolatom...Hiába. A múlt kísért.
-Min gondolkoztál?
-Csak a sulin.-mosolyogtam vissza. Niallnek nem szabad rájönnie. Nem lehet!
-Ohh Stella.-nyavajgott Niall.
-Mi az?
-Beesteledett és még haza kéne érnünk.
Igaza volt. Mint kiskoromban most is kerestem azt az egy fényes csillagot, amelyik feltehetőleg először tündökölt az éjfekete égbolton. De amint néztem az egészben és megfeledkeztem arról az egyről, amit olykor oly elszántan kerestem.
-Nem baj, ha máskor mutatnád meg azt a helyet ahová indultunk?-kérdezte.
Persz hogy nem baj. Végülis csak azt a helyet akartam neki megmutatni ahova minden délután elmegyek. A hely ami rettentő sokat jelent nekem. Szeretek ott egyedül lenni kicsit és csodálkozni a körülöttem lévő környezetben. Az a hely ami nekem egy olyan világot fest le ahol soha semmi baj nem történhet, ahol csak én vagyok és a magány. Senki más. De hogy emiatt haragudjak rá, csak egy gyors gondolat volt, amely úgy suhant át a fejemben mint az égen az az éjjeli hullócsillag amit gondolkozás közben láttam.
-Dehogyis. Nem baj.-bár kicsit érezhető volt a csalódottság a hangomban, csak remélni tudtam hogy nem veszi észre.

Nagyon szépen köszönöm a bámulatos és elképesztő fejlécet Rebelnek<3

1.fejezet

Krízis helyzet


Csak rohantam a kihalt utcán, ahogy csak bírtam. A hűvös, de mégis erős szél durván kapott a hajamba, eközben az ég kövér esőcseppeket engedett leszállni a földre, ezzel eláztatva engem is. Most mégsem érdekel se a szél, se az eső ami gyöngyözve pereg le a hajamról, mert érzem hogy Niallnek szüksége van rám. Niall a legjobb barátom 2 éve, amióta Londonba költöztem. Tudod nem sok idő 2 év, barátság terén, de volt időnk teljesen megismerni egymást. Ameddig gondolkoztam, oda is értem az ő házához. A ház nem túl nagy, de nem is kicsi, kívűlről mintha egy átlagos 2 emeletes házat látna az ember, de belűlről meseszép.Emlékszem, mikor először hívott be, beléptem és csak ámultam miközbe olyan érzés fogott el minthogy *úristen ez gyönyörű*, de megjelent Niall barátnője és kérdőre vont hogy mit keresek itt és ki vagyok én egyáltalán. És én erre elszaladtam szomorúsággal és dühvel. Gondolataimat megszakította valaki:
-Hahó! Stella!-kiabált Niall rémülten, fáradtan és vizesen.
-Úristen Niall, jól vagy?-kérdeztem mikor az álca mögé nézve megláttam kisírt, szomorúságot sugárzó szemeit. Nagyot sóhajtott majd neki kezdett.
-Igazábol Barbi elhagyott mert én idióta megcsókoltam egy lányt, aztán meg el mondtam neki, de rájöttem hogy hiba volt elmondanom...-hadart Niall. Csillogott a szeme mint amikor egy kisgyerek cukort kap az anyukájától, annyi különbséggel hogy neki a könnytől csillogott. Odaléptem hozzá és szorosan megöleltem. Látszott rajta hogy szüksége van valakire.
-Jól döntöttél hogy elmondtad neki.-suttogtam a fülébe, azonban ő csak sírt és sírt. Ketten álltunk a szakadó esőben, Niall már kezdett megnyugodni de látszott rajta hogy idő kell neki hogy feldolgozza azt ami történt. Aztán elengedett és a szemembe nézett. Világos kék szeme még szomorúságot és dühöt sugallt. Dühös volt magára amiért megcsókolta azt a bizonyos lányt. Mélyen a világos kék szemébe néztem ami, épp ellentéte volt az én gesztenye barna, sötét szempárjaimnak.
-Niall-kezdtem aggódóan, mert már túl sokáig néztünk egymás szemébe. De tudtam hogy nem teszi meg.
-Nyugi, nem foglak megcsókolni mint azokba a nyálas romantikus filmekbe.-nevetett fel erőltetetten.
-Csak megakartam köszönni hogy velem vagy.Hát igen, nem igazán szereti a romantikus filmeket, mondjuk én sem.
-Tudom, de azért egy nagyon picit megnyugodtam-mosolyogtam.
-Bemegyünk?-kérdezte Niall.
-Aham.
Amint beértünk, (a vizes ruhámmal együtt, ami teljesen elázott) mentem Niall után a konyhába és ott felültem a pultra.
-Kérsz egy forró csokit?-hangzott a kérdés.
-Igen, légyszi.
Felmentünk Niall szobájába. Nem volt nagy, csak akkora, hogy ő és dolgai elférjenek és egy vendég ágy.
-Na, mesélj!-mondtam Niallnek amint leültünk az ágyra.
-Elmentünk Louissal a Funky Buddhába megünnepelni hogy megszerezte a jogsiját és jött néhány motoros srác, akik azt mondták hogy nem tudok megszerezni egy csajt se, a "jófiús" külsőmmel. És én nagyon mérges lettem. Bizonyítani akartam, így oda mentem egy lányhoz és megcsókoltam.-sütötte le a szemét.
-Nem tartom helyesnek amit tettél Niall. Nyílván megbántad hogy ezt tetted és ismerlek, így tudom hogy utálod ha az emberek a külsőd alapján ítélnek meg. De ettől még nem vagy ártatlan.-mondtam el neki őszíntén azt amit gondolok.
-Tudom. Nem kell hogy te is kioktass.-suttogta lehajtott fejjel, alig hallhatóan. Mivel a szobában eluralkodott a csend így kénytelen voltam felvetni ezt az egy ötletemet.
-Izé..ömm..tudom hogy most ehhez van a legkevésbé kedved de muszáj lesz velem jönnöd.
-Jajj ne már Stella! Nem akarok most elmenni sehova sem! Tudod mit akarok? Egy forrófürdőt venni, miközben átgondolom hogyan hozzam helyre a dolgokat!-akadt ki Niall és egy kicsit hangosabban mondta a mondandóját a kelleténél. Most legszívesebben kiabálni kezdtem volna vele, de nem tehetem ezt vele pont most.
-Mégpedig elfogsz velem jönni!-jelentettem ki magabiztosan-Niall, én csak segíteni akarok neked és elhiszem hogy, most egyedül akarsz lenni. Nem sok idő!-ráncigáltam a kezét toporzékolva, mint egy hisztis kisgyerek. Sóhajtozva, de végül elindultunk.

Szereplők

Stella Princess

17 éves, Hollywoodban született, de  2 éve egyedül elköltözött Londonba, a szülei ott maradtak. Igazi merész csaj, mindenkivel bunkó, beszólogatós kivéve a barátaival, de őket is szekálja de csak poénból. Csak fiú barátai vannak köztük Niall Horan a legjobb barátja, de tényleg csak barátok. Deszkázik és hobbiként bokszol, mindene a sport. A múltjától viszont retteg.

Eleanor Gray

17 éves, tánc, zene, modell és művészeti szakra jár, a Studio 22-be, Londonba.  Édesapja meghalt és nincsen testvére. Azt hiszi övé az egész iskola, nagyon népszerű és vetélytársának tekinti Stellát. Igazán elbűvölő és ezért általában minden srácnak bejön. Kényes, de szereti a sportot.

Luke Brooks

17 éves, Hollywoodban lakik. Stella haverja, ő is része volt Stella múltjának. Laza stílusa van, egoista de mindenki bírja. Idióta viccei vannak, és soha sem figyel arra amiről éppen szó van. Stelláva együtt jár bokszolni és néha deszkázni is.

Beau Dawe

18 éves, Londonba költözött, Stella legrégibb és legjobb haverja. Hollywoodban született, egy féltestvére van, Eleanor. Minden csajt levesz a lábáról a gyönyörű smaragd zöld szemeivel. Imádja a sportot és amit csak lehet kipróbál. Minden őrültségben benne van, és néha úgy kezeli Stellát mint egy 5 évest.

Niall Horan

18 éves, Londonban él, a legjobb haverja Louis Tomlinson, legjobb barátja Stella Princess. Imád focizni, gitározni és futni. Vicces, egyáltalán nem egoista, lehet rá számítani és hamar fel lehet idegesíteni.

(bővülhet)